A naksatrák

A Naksatrák holdházak, a szó szanszkrit fordítása ‘Naksha’ mint égbolt és ‘Tra’ mint terület valójában az égbolt térképét jelenti, azaz a védikus asztrológia szerint a 12 jegyen belül, de tőlük függetlenül segítenek értelmezni a horoszkópot. Összesen 27 naksatra van, egy naksatra 13º 20 perc részt foglal el, így kapjuk meg az állatövi kör 360º-át. Születési képletünket és az előrejelzéseket az határozza meg, hogy a születés pillanatában a bolygók a jegyeken belül milyen naksatrákban helyezkedtek el.

A naksatrák értelmezése

A naksatrák a Holdhoz kötődnek, a Hold sokféle értelmezéséhez: intuíciók, intelligencia, tudat és érzések. A Hold 2,3 napot tölt el egy jegyben, kb. 1 napot egy naksatrában és 28 nap alatt járja körbe az állatövi jegyeket. A személyiség nagy részét tehát az állandóan mozgó és változó Hold uralja. A hindu mitológia szerint a 27 naksatra a Hold 27 feleségét testesíti meg és minden egyes naksatrának van külön uralkodó bolygója, amik a következő sorrendben követik egymást háromszor: Ketu, Vénusz, Nap, Hold, Mars, Rahu, Jupiter, Szaturnusz, Merkúr.

Ha szeretnéd kideríteni milyen naksatrába esik a születési Holdad és aszcendensed, kérj részletes születési képlet elemzést!

A születési naksatra határozza meg azt is, melyik Vimshottari Dashába, azaz bolygó-periódusba születünk és ez jelzi előre az életutunkat. A Naksatrákat további négy ‘padára’ is osztják, Indiában a gyermekek névadásában például az is közrejátszik, hogy az aszcendense milyen naksatrába esett.

A 27 naksatra

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/1asvini.png

1. Asvini

0° – 13°20′ KOS

Uralkodó bolygó: Ketu

Szimbólum: Lófej

Istenség: Sasra és Satya, az istenek gyógyítói

A kezdet végtelen energiája van benne. Jellemzői a szépség, az egészség, a gyorsaság, a hatékonyság, az erő és az intelligencia. A gyógyítással, gyógyulással és fiatalsággal kapcsolatos, gyors segítséget, energetizálódást, hirtelen, radikális és csodás javulást hoz. Újító szellemű, kezdeményező és bátor. Élete során sok a küzdelem. Nagyon fontosak számára az emberi kapcsolatok.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/2bharani.png

2. Bharani

13° 20′ – 26°40′ KOS

Uralkodó bolygó: Vénusz

Szimbólum: Jóni

Istenség: Jama, a halál istene

Az élet forrásának ereje és kitartása. Óriási teremtő ás átalakító ereje van. Létrehoz és gyorsan beteljesít. Fegyelem, önuralom, végletesség és szenvedély jellemzi.  Hatalmas erőfeszítésekre, igazi munkára képes, tud dolgozni és meg is kapja érte jutalmát. Jelmondata lehetne, hogy “aki nem dolgozik, ne is egyék”. Óriási tűzenergia. A Bharani a tűz meggyújtásának időpontja, amikor lángra lobban valami. Tudnak uralkodni, de nem csak másokon, magukon is. Lehet extrém puritán, vagy a végletekig szenvedélyes is.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/3krittika.png

3. Krittika

26°40′ KOS – 10° BIKA

Uralkodó bolygó: Nap

Szimbólum: Kés vagy penge

Istenség: Agni, a tűz istene

Siker, tisztánlátás, éleslátás, gyorsaság. Ő az, aki elöl megy, aki viszi a tüzet, vágja az utat. Mindenen áthatol, elméje és viselkedése éles, mint a borotva. Tekintélyes, kritikus természete hol teremtő, hol pusztító. Spontán, erőteljes, harcos – kiáll az ideológiákért, végletes és vad.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/4rohini.png

4. Rohini

10° – 23°20′ BIKA

Uralkodó bolygó: Hold

Szimbólum: ökrösszekér vagy kocsi

Istenség: Brahma, a teremtő

Kreativitás, kultúra, művészet, béke, szépség és termékenység. Jóboszorkány. Természet adta képesség az ötletek megvalósítására, célok elérésére. Befogadó és tápláló, kedves, magával ragadó természetük elbűvölő. Fontos neki a természet, a növények, állatok, a természet gyermeke, ez inspirálja. Együttérző, segítő, fontos neki a család, a gyermek, az anya. Mindig egyensúlyra törekszik. Nehezen változtat bármin, ragaszkodó, makacs, stabil, tiszteli a hagyományokat. Könnyen haragra tud gerjedni, és nehéz megfelelni a mércéjének.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/5mrigasira.png

5. Mrigasíra

23° 20′ BIKA – 6° 40′ IKREK

Uralkodó bolygó: Mars

Szimbólum: szarvasfej

Istenség: Soma, a holdisten

Rengeteg információt képes befogadni és feldolgozni. Barátságosság, kedvesség, növekedés és öröm kapcsolódik hozzá. Ragaszkodó és makacs. Mentális képességeiket jó, ha fizikai aktivitással ellensúlyozzák, mert könnyen túladagolódnak és nyugtalanok lesznek. Kíváncsiság és humor jellemzi.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/6ardra.png

6. Ardra

6° 40′ – 20° IKREK

Uralkodó bolygó: Rahu

Szimbólum: könnycsepp

Istenség: Rudra, a pusztító

Bánat, pusztítás és megújulás. Gyakran nehéz kihívásokkal szembesülnek az életben, de minden tanítás csak arra szolgál, hogy megtisztuljon és új felismerésekre tegyen szert. Természete tudásra éhes. Kutat és nyomoz. Nehéz helyzetekben mindig lehet rá számítani. Éles, lényegre tapintó meglátásai vannak, szisztematikus és racionális.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/6punarvaszu.png

7. Punarvaszu

20° IKREK – 3°20′ RÁK

Uralkodó bolygó: Jupiter

Szimbólum: íj és nyíl

Istenség: Aditi, az istenek anyja

A bőséget, együttérzést, védelmet és tanulást testesíti meg. Egy régi tudás vagy tehetség újboli megcsillogtatása. Kudarcok után hamar talpraáll, óriás újraszületés energia jellemzi. A vihar utáni béke és harmónia. Megújult kreatív energiák, új ötletek kibontakozása. Optimizmus és csillapíthatatlan tudásvágy.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/8pusja.png

8. Pusja

3°20′ -16°40′ RÁK

Uralkodó bolygó: Szaturnusz

Szimbólum: tehéntőgy, lótusz vagy kör

Istenség: Brihaspati

A gyümölcsöző siker, eredményesség és táplálás szimbóluma. Kedves, szerető, támogató és segítő, a legmagasabb szintű tanítások birtokosa. Sok-sok érzelmi karma. Fontos a család, a csoportja, az otthon, a haza. Kulcsszavak: intuitív, spirituális, intelligens, tanult, szenvedélyes, kreatív, segítőkész, sokan szeretik és tisztelik, közösségi célokért harcol, emberszerető, jól ért a pénzügyekhez és teljes szívvel tud kiállni valamiért.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/9aszlesa.png

9. Aszlésa

16°40′ – 30° RÁK

Uralkodó bolygó: Merkúr

Szimbólum: kígyó, kör

Istenség: Nagák, a bölcsesség kígyó istenei

Feltámadás, reinkarnáció, méreg és csalás, mély, bölcs belátás, bölcsesség és intuíció, szexualitás, csábítás és tűpontos megfigyelések – az Aszlésa igazi energiát és kihívást jelent. Ez az ősi természet, genetikai örökségünk és a múlt. Elbűvölő, de tele van rejtéllyel és gyanakvással. Előző életeiből magával hozott tudás, képesség, tehetség, üzleti érzék birtokosa.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/10maga.png

10. Mága

0° – 13°20′ OROSZLÁN

Uralkodó bolygó: Ketu

Szimbólum: trón

Istenség: Pitrik, az ősatyák

Öröklött vezetési képesség, férfias energia, tehetség, esetleg vagyon, nemes és kiváltságos hozzállás, született irányadó. Ismerős neki a hatalom, az uralkodás – de ezzel most nem kell élnie. A Magha olyan dolgokat jelent, amiket őseinktől örököltünk, vagy előző életekből hoztunk, akár jót, akár rosszat.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/11purvaphalguni.png

11. Purva Phalguni

13°20′ – 26°40′ OROSZLÁN

Uralkodó bolygó: Vénusz

Szimbólum: függőágy vagy ágy első két lába

Istenség: Bhaga, a szerelem és házasság istene

A vagyon és szerencse szimbóluma. Szerelem, kapcsolatok, érzelmek, szexuális örömök, luxus. Pihenés és élvezetek. Eredetiség, karizmatikusság, dinamizmus, szabad szellemiség jellemzi.  Igazi művész, fontos az emberek figyelme, fantasztikus a kapcsolatteremtő képessége.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/12uttaraphalguni.png

12. Uttara Phalguni

26°40′ OROSZLÁN - 10° SZŰZ

Uralkodó bolygó: Nap

Szimbólum: ágy hátsó két lába

Istenség: Arjaman

Sugárzóvá, vonzó, általában jómódú és bőkező, adakozó, együttérző és barátságos. A család és a házasság megtestesítője. Kreatív kifejezőkészsége nagyon erős és véleményét sem rejti véka alá. Önálló, független és általában kitapossa a maga útját.  Kemény és intenzív. Van érzéke az irányításhoz, kiemelkedő intellektuális képességei vannak. Fontos neki a dícséret és a megbecsülés.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/13hasta.png

13. Haszta

10° – 23°20′ SZŰZ

Uralkodó bolygó: Hold

Szimbólum: kéz

Istenség: Szavitár, a napfelkelte istene

Kézügyesség, intelligencia, ésszerűség. A Haszta a gyermekszületéssel, családalapítással és az ebben való segédkezéssel is kapcsolatos. A gyengékért, elesettekért való kiállás, az ökölbe szorult kéz, szintén a Haszta feladata. Nagyon fontos számára a munka, nem rest kemény munkával bepiszkítani a kezeit, ha arra van szükség. Hullámzó érzelmek. Fontos az alázat témája. Nagyon lelkiismeretes és szorgalmas munkaerő és nem számít neki, hogy másért teszi – a lényeg, hogy jól csinálja.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/14csitra.png

14. Csitra

23°20′ SZŰZ – 6°40′ MÉRLEG

Uralkodó bolygó: Mars

Szimbólum: gyöngy vagy gyémánt

Istenség: Visvakarma, az univerzum építőmestere

Tervezés, építés, újratervezés, dekorálás. Asemmiből is palotát alkot. Nagyon vonzó a másik nem számára. Célja a harmónia és a tökéletesség, sokat ad a látszatra,. Jellemző rájuk a rendkívüli megfigyelőkészség, érzékelés, a hirtelen jövő isteni sugallatok és meglátások. A kreativitás fizikai formáját választja, ügyes szobrász, építész, ad az öltözködésre és mélyen vonzódik a spiritualitás vagy a filozófia valamelyik ágához. Fontos neki a verseny és az erőfeszítés.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/15szvati.png

15. Szváti

6°40′ – 20° MÉRLEG

Uralkodó bolygó: Rahu

Szimbólum: ág, növényi hajtás

Istenség: Váju, a szélisten

Erő, hatalom, hajlékonyság, mozgás. Nagyon független és különc, nem viseli jól az elnyomást. Művészi érzékű, kedveli a különleges vagy furcsa dolgokat. Mindig nyitott az új információkra, de hajlamosak a döntésképtelenségre és a halogatásra. Nagyon diplomatikusak és bűbájosak tudnak lenni, társaságban kiválóan viselkednek. Mindig az egyensúlyra törekszik.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/16vishaka.png

16. Vishaka

20° MÉRLEG – 3°20′ SKORPIÓ

Uralkodó bolygó: Jupiter

Szimbólum: diadalív

Istenség: Indragni

Hatalom és spiritualitás. Eltökéltség, elkötelezettség, mely határozott célkitűzést, elhatározást hoz és egy pontra fókuszál. Harcos és bátor. Gyakran találja magát az élet útelágazásainál. Kitartó végigviszi döntését, míg el nem érik az áhított célt, bármilyen sokáig tartson is. Nagyon versenyszellemű és kiváló vezetői képességekkel rendelkezik. A Mérleg Vishaka fő témája a kapcsolatok.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/17anurada.png

17. Anuráda

3°20′ – 16°40′ SKORPIÓ

Uralkodó bolygó: Szaturnusz

Szimbólum: lótusz

Istenség: Mitra

A partnerség és barátság holdháza. Jelentése odaadás, szeretet. Nagy tudást hoz, titkok birtokosa, megegyezések létrehozója. Nagyon célorientált, céltudatos, de nem erőszakos, tart a nyílt konfrontációktól, céljait finoman, kedvesen, óriás odaadás árán és szeretettel éri el. Istensége Mitru, a szerelemben történő egyesülés, a barátság és tanácsadás megtestesülése. Ez a holdház fantasztikus érzelmeket, elköteleződést, odaadást mutat a célok és ideák iránt.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/18dzsesta.png

18. Dzsésta

16°40′ - 0° SKORPIÓ

Uralkodó bolygó: Merkúr

Szimbólum: amulett vagy esernyő

Istenség: Indra

Természetfeletti oltalom fogadása és nyújtása. Spirituális, okkult, paranormális, titkos jelenségek érdeklik. Ambíciózus természete kombinálva a Merkúr intellektusával egy szuggesztív, mágikus, érdekes embert teremt. Ért a kódokhoz, számokhoz, fontos téma lehet életében a művészet, a veszélyes dolgok, titkok, tabuk, az intuíció. Nem szereti, ha tanácsot adnak neki és nem ritka, ha vannak ellenségei.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/19mula.png

19. Múla

0° – 13°20′ NYILAS

Uralkodó bolygó: Ketu

Szimbólum: gyökerek

Istenség: Nirriti

Lélekbúvár. Ellenállhatatlan tudatalatti hívást érez, hogy minden dolgok gyökerét kikutassa – a felszín alatt megbújó igazságokat. A dolgok velejéig akar eljutni, hogy megértse az illúziók mögötti lényegiséget. Istensége a pusztítás és halál istennője, Káli (Nirriti) a rombolás  hatalmával ruházza fel, hogy legyen ereje szétzúzni az igazságot rejtő illúziókat.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/20purvashada.png

20. Purvashada

13°20′ – 26°40′ NYILAS

Uralkodó bolygó: Vénusz

Szimbólum: rostáló kosár

Istenség: Apah, a víz istene

Optimista, bizakodó, látnok, tervező, az igazi hit megtestesítője. Hajlamos a fanatizmusra, a túlzásokra, vágyik a hitre, a szilárd meggyőződésekre, az emberek vezetésére. Nem fél konfrontálódni. Bátor és látnoki, igazi győzedelmeskedő. Félelem nélküli, nagyon tud másokat inspirálni és energetizálni és akár áldozatot hozni is képes.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/21uttarashada.png

21. Uttarashada

26°40′ NYILAS – 10° BAK

Uralkodó bolygó: Nap

Szimbólum: elefántagyar

Istenség:a 10 Vishvadéva

Nemes, jellemes, ‘legyőzhetetlen’. Jó politikus. Becsületes és őszinte természete miatt sokan tisztelik. Intelligens, elkötelezett, optimista és messzemenőkig idealista. A hatalom és a vezetés jelképe. Az emberek spontán fordulnak hozzájuk útmutatásért, segítségért, főleg spirituális, szellemi értelemben. A szexualitás mindkét nemnél fontos és lényeges tapasztalási út.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/22sravana.png

22. Sravana

10° – 23°20′ BAK

Uralkodó bolygó: Hold

Szimbólum: Visnu 3 lábnyoma vagy fül

Istenség: Visnu

Az információ gyors áramlásának, a fizikai gyorsaságnak és a tanulás, tanítás képességének holdháza. Nem csak szeretnek bölcs forrásból származó tudást hallgatni, hanem jó beszélőképességükkel könnyedén tovább is tudják adni azt. Kedvességük magával ragadó és céljuk, hogy hangjuk által minden emberhez eljuttassák a magasabb rendű tudást. A kommunikáció feladatát halálosan komolyan veszik, célratörően, akár szent feladatként kezelik.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/23dhanishta.png

23. Dhanista

23°20′ BAK – 6°40′ VÍZÖNTŐ

Uralkodó bolygó: Mars

Szimbólum: dob

Istenség: a 8 Vaszu, Visnu ragyogása

Földi bőség és fénylő, ragyogó hírnév. representing earthly abundance. Zenei képességgel, jó ritmusérzékkel, szavaló tehetséggel vagy jó hanggal vannak megáldva. Jó időérzékkel cselekszik, mintha hallaná az élet ritmusát. Kalandvágyó természet, nagyon szeret utazni. Sokféle személyiségvonással, tehetséggel és képességgel rendelkezik. Belátó, empatikus, ügyes, kiváló közösségi vezetők. Céltudatos, nem csak szellemileg, de fizikailag is jó kiállású.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/24szatabisa.png

24. Szatabisha

6°40′ – 20° VÍZÖNTŐ

Uralkodó bolygó: Rahu

Szimbólum: üres kör

Istenség: Varuna (a kozmikus víz, föld és ég ura)

Különbségtétel és ítélet. Mindig függetlenségre, igazságra törekszik, imádja a rejtvényeket, a kutatást, a dolgok mélyére nézést. Jelképe, az üres kör, ismeretlen dolgok, rejtélyes, misztikus tudások, filozófiák kutatására utal. Titokzatos, az élet rejtett erőit keresi és tanulja. Átlát az embereken, nem tudja megtéveszteni az álcázás, a hazugság – a dolgok és emberek velejébe lát és valódi természetük szerint ítéli meg őket. Ambíciózus, kockázatvállaló, a jövő a fontos számára és a közösség, amiben létezik. Szereti az újszerűt, a futurisztikus, nagyszabású dolgokat. Jó a memóriája, szereti a bátor, vakmerő lépéseket és kiváló művészi érzék jellemzi.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/25purvabhadra-1.png

25. Purva Bhadrapada

20° VÍZÖNTŐ – 3°20′ HALAK

Uralkodó bolygó: Jupiter

Szimbólum: kétarcú ember, halottas ágy első két lába

Istenség: Ajaikapat, az villámokat szóró sárkány

Az áldozathozatal és a magasabb cél eléréséért való megtisztulás. Idealista, karizmatikus és magával ragadó beszéde fantasztikusan tud motiválni és tanítani. Nagyon intuitív és jó emberismerő. Hajlamos kritizálni és cinikus lenni. Állhatatos kitartása magas szintű átalakulásokra ad lehetőséget. Szigorú, bátor, nehezen bocsát meg, mert ő maga is szigorú erkölcsi mércét tart magának.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/26uttarabhadra.png

26. Uttara Bhadrapada

3°20′ – 16°40′ HALAK

Uralkodó bolygó: Szaturnusz

Szimbólum: halottas ágy hátsó két lába

Istenség: Ahir Bhudhanya, a kundalini sárkánykígyó

A tudatalatti szimbóluma. A dolgok és emberek mélyébe tekintést segíti. Jószívű és erényes, emberszerető és segítőkész, fontosak neki a humanitárius cselekedetek. Igényli az egyedüllétet és a szemlélődésre való időt. Eltökélt, bölcs és türelmes, mert tudja, hogy időre van szükség a legmagasabb szintű tudás és teljesítmény eléréséhez. Mindig a dolgok valódi értelmét, mögöttes tartalmát keresi, nagyon fontosak számára az igazi, maradandó értékek, nem elégszik meg a felszínnel. A dolgok értékállóságát kutatja,  az anyagi dolgokban meglátni az isteni lényegiséget. Nagyon jó problémamegoldó, fegyelmezett, kiegyensúlyozott, együttérző és bőkezű, könnyen megbocsát.

https://castorandpollux.hu/wp-content/uploads/2018/05/27revati.png

27. Revati

6°40′ – 30° HALAK

Uralkodó bolygó: Merkúr

Szimbólum: hal

Istenség: Pushan, a pásztorok istene

Táplálékot és fény. Gazdagság, boldogulás, jólét, udvariasság, kedvesség és szociális viselkedés. Nincs benne semmi agresszió. Liberális, szabad, adakozó. Finom természetű és mindig kész segítséget nyújtani. Az anyaság, önzetlenség, szülői lét, a gondoskodás, tanítás is ide tartoznak. Át tudja látni a dolgokat, sőt hajlamosabb is inkább a nagy képet nézni – mégis optimista. Jól bánik a szavakkal, nagyon okos, tudatos és kreatív. A Revati négy alapja:

1. Kedvesség, szeretet, nagyvonalúság, elköteleződés 2. Bőség, gazdagság 3. Szépség 4. Intelligencia (aki megtalálja a dolgok értelmét, a helyes utat)

Kövess minket