ElőrejelzésTranzitRetrográd Merkúr – Ne higgy el mindent, amit gondolsz!

Ne higgy el mindent, amit gondolsz! Retrográd Merkúr újra a házban! 😄
Háromszor van ebben az évben retrográd Merkúr időszak, és ma kezdődik az idei harmadik ilyen, október 14-től november 3-ig tart és a Mérleg jegyében táncol visszafelé. Az első februárban volt a Vízöntőben, amikor a koronavírus széles körben kezdett terjedni, a második júniusban az Ikrek jegyében, amikoris megpróbáltunk újra talpra állni gazdaságilag (nem sikerült) – a harmadik pedig most, a Mérleg jegyében a kapcsolatok, a kommunikáció, az üzlet és politika témáját érinti. Pont november 3-án, az amerikai választások napján fordul majd újra direkt irányba – érdekes napok várhatóak.A Merkúr képviseli a beszédet, kommunikációt, gondolkodást, az intellektust, a kíváncsiságot, játékosságot és az ügyességet és taktikázást – retrográd időszakában ezek a képességek gyakran megbénulnak, vagy épp ellenkezőleg, túlpörögnek. Jelenleg a Mérleg Merkúrra hat az épp Halakban hátráló Mars és a keményfejű Bak Szaturnusz is, biztosan számíthatunk mindenféle dezinformációra. Mint egy cukortúladagolásban pörgő kisgyerek, a retrográd Merkúrral most nem biztos, hogy tiszta fejjel tudunk gondolkodni és viselkedni, vigyázzunk, hogy ne csináljunk és mondjunk később megbánható dolgokat…Ne higgy el mindent, amit gondolsz  Ez a jótanácsom erre az időszakra. Az igazság előbb-utóbb úgyis napvilágot lát, a Nyilas Jupiter segítségével 

Kövess minket